A harmadik blogomat indítom el. Sosem tudtam, hogy mit szeretnék a blogolástól. Az előző naplóm neve akár egy hatásvadász hollywoodi film címe is lehetett volna. Minden egyes nap gondolatok százai fogannak meg a fejemben, össze-vissza hánykolódom és keresem azt az utat amelyre megkapom az őszinte és helyeslő bólintást. 

Az életem úgy alakult, hogy a tökélyre fejlesztett attitűdöm miatt (melynek neve: A lustaság) nem vagyok érdekelt a felsőoktatásnak nevezett játékban. Helyette egy OKJ-s képzés padjait koptatom, újságíró szakon. A szakkal történő mágikus találkozásom sem volt zökkenőmentes. Történt ugyanis, hogy előtte fél évig jogi asszisztensként vergődtem mire is rájöttem, hogy - egy klasszikus idézve - ez különösen rossz hatással van a bioritmusomra. Egy száraz, lexikális tudásra alapuló szakma számomra maga az apokalipszis összes lova. Tudtam, hogy valami olyat kell választanom amely a kreativitásra, a kommunikációra épít és lehetőséget ad arra, hogy megtaláljam önmagamat. 

Lassacskán három évvel ezelőtt alapítottam meg az életem első és eddigi egyetlen zenekarát. Egy igazi szerelemről beszélünk, az első hónapokban a felhőtlen boldogság vakította el szemeim. Idővel elkezdtem kötődni, együtt lélegezni vele és feláldozni magamat érte. A zene az évek folyamán egy olyan csatorna lett számomra amely rengeteg emléket, álmot és lehetőséget hordozott magával. A mai napig folyamatos harcban állok magammal. A skizoid mérkőzés kék sarkában a racionalitás foglal helyet, (amelyet rendkívül nagyra tartok hiszen az életnek megvan a maga rendje) a piros sarokban pedig a lélek, a szív ami folyton folyvást húz valamerre. 

Az utóbbi időben egy kedves barátom élete hatalmas fordulatot vett, 30 éves korára megadatott neki, hogy egy jól jövedelmező állást és szakmát maga mögött hagyva azt az életet kezdhette el élni amit ő szívből szeretne. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy igazán megérdemelte. Szorgalmas volt, kitartó és mindig helyesen döntött, az élet pedig megajándékozta. Fogalmazhatunk úgy is, hogy lelke megízlelte a mennyei mannát. A történtek fényében lelkem pontozóbírói akár kiütéses sikert is elkönyvelhetnének a piros sarokban elhelyezkedő versenyző számára.

A történet kulcsát nem is említettem. Jelenlegem az életemet a következő kvartett teszi ki: munka, tanulás esti szakon, a zenekar és a szerelmem. Az elmúlt hetekben komolyabban elkezdtem gondolkozni azon, hogy mi az ami igazán a jövőmet szolgálná... Amit a szívem súg az a következő: "Életed minden percét arra szánd amit igazán szeretsz mert borzasztó leélni egy életet úgy, hogy lelked egy kalitkába van zárva." - Ez bár rendkívül sablonosan hangzik, valahogy mégis az egyszerű dolgokban rejlik az igazság. Sajnálatos módon a munka és az iskola jóvoltából nem jut se időm, se energiám arra amire igazán vágyom. Az élet mintha egyre komolyabban szeretné jelezni: itt az ideje igazán felelősséget vállalnod a tetteidért!

Őszintén remélem, hogy az előző öt bekezdés nem volt halálian unalmas. Abban biztos vagyok, hogy nekem ebben a pillanatban rengeteget jelent ez a bejegyzés. Amin hetek óta filozofálok most papírra van vetve. Itt van, előttem, feketén-fehéren. Mint egy munkafüzet, egy olyan tankönyv amelynek elfelejtették a hátuljába beleírni a megoldásokat. Furcsa, hiszen az utolsó lapokat üresen hagyták, talán itt volna az ideje beleírnom az első sorokat.